Tünet:
Az egészséges szív teljesítőképességére jellemző, hogy négy üregének ritmusos, erőteljes kontrakcióival (összehúzódásaival) percenként mintegy öt liter vért keringet a szervezet érrendszerében. Minden egyes általunk észlelt szívösszehúzódás két szívütésből áll, az egyik a felső szívüregek, vagyis a pitvarok, a másik az alsó szívüregek, a kamrák összehúzódása. A szívizom összehúzódásait elektromos impulzusok váltják ki, amelyek a jobb pitvar speciális sejtcsoportjából, a sinuscsomóból indulnak ki.

A normális szívtevékenység bármilyen eredetű és természetű zavarát ritmuszavarnak, aritmiának, vagy irreguláris szívműködésnek nevezzük. Gyakorlatilag mindenki megfigyelhet magán időnként aritmiás, szabálytalan szívműködést, többnyire enyhe szívdobogás vagy szívdobbanások formájában, ez utóbbi esetben úgy érezzük, mintha kimaradna egy szívütésünk. Valójában ilyenkor az történik, hogy először egy korai ütés jelentkezik, amely túlságosan gyenge ahhoz, hogy megérezzük, majd egy-két másodperc múlva ezt egy szokatlanul erős szívütés követi, amit viszont nagy szívdobbanásként észlelünk, és a két ütés közötti hosszabb szünetet éljük meg úgy, mintha kimaradna egy szívütésünk. Az ilyen jellegű, enyhe, egyszeri zavarnak nincsen különösebb jelentősége, ártalmatlan jelenség. Ha viszont gyakran ismétlődik, ajánlatos orvoshoz fordulni.

Megelőzés:
Csökkentse a koffeintartalmú italok fogyasztását, ne dohányozzon, és ne fogyasszon alkoholt – ezek mindegyike szaporítja a percenkénti szívösszehúzódások számát. Ha csak a kórelőzményében szerepel tachycardia, akkor is tartózkodjon az említett élvezeti szerektől. Rendszeres testmozgással, meditációval vagy bármilyen más, Önnek a legjobban megfelelő technikával csökkentse szervezetében a stressz káros hatásait. Bármilyen szívpanasza is van, tegyen lépéseket annak érdekében, hogy leküzdje azt, ezzel is megelőzheti vagy megszüntetheti a ritmuszavart.
Mikor forduljunk orvoshoz?

Ha ismételten szabálytalan szívműködést észlel magán, amit rossz közérzet kísér. Minden elhúzódó vagy intenzív ritmuszavart ki kell vizsgálni, és meg kell állapítani annak pontos típusát és súlyosságát.
Ha ritmuszavar elleni gyógyszer szedése mellett további más jellegű, szabálytalan szívműködést észlel. Egyes antiaritmiás gyógyszerek ugyanis maguk is képesek ritmuszavar előidézésére, és időlegesen ronthatják a szív állapotát.
Ha antiaritmiás gyógyszerek szedése mellett mellékhatásokat észlel, például szédülést, hányást, hányingert, látászavart, fülzúgást, hasmenést, étvágytalanságot, esetleg elvesztené az eszméletét. Ilyenkor egy másik gyógyszer megoldhatja a problémát.

Kezelés:
Gyógyszeres kezelés
A ritmuszavar kimutatása után az orvos feladata eldönteni, hogy igényel-e gyógyszeres vagy mûtéti kezelést. A terápia megválasztása nem csak az aritmia típusától függ, de számításba kell venni a beteg életkorát, fizikai erõnlétét és a kórelõzmény adatait is.

Enyhébb esetekben az orvos csak az életmódra vonatkozó tanácsot ad, illetve azokat a teendõket mondja el, amelyeket a ritmuszavar esetleges jelentkezésekor követni ajánlatos. Amennyiben szükséges, gyógyszeres kezelést tanácsol. Terápiás javaslatát az orvos a ritmuszavar típusától és a kórelõzmény adataitól függõen alakítja ki, és feltétlenül figyelembe veszi azt is, hogy fennáll-e valamilyen szervi szívbetegség vagy sem. A specifikusan ritmuszavarokra ható gyógyszerek, igen nagyhatású szerek, amelyeknek súlyos mellékhatásaik lehetnek. Gyakran elõfordul, hogy ezeket az antiaritmiás gyógyszereket csak egy elõzetes elektrofiziológiai kivizsgálást követõen alkalmazzák, amelynek során már kimutatható a hatásosságuk és az is, hogy valószínûsíthetõen nem lesznek súlyos mellékhatásaik.

Az antiaritmiás gyógyszerek osztályozása

I
Helyi érzéstelenítők
II
Bétablokkolók
III
Az akciós potenciál megnyújtása
IV
Kalcium csatorna blokkolók
Az I. osztályba tartozó gyógyszerek a nátriumionok transzportjának gátlásával lassítják a szívizomsejtek akciós potenciáljának első fázisát. Ennek eredményeképpen az ingerképzés csökken a szívizom alsóbb területeiben, és gyérül a szívfrekvencia. A gyógyszereknek ez az osztálya, a repolatisatióra és az ingerület vezetésére gyakorolt hatásától függően, további három alcsoportra osztható. Az I.a csoport tagjai meghosszabbítják a szívizomsejtek nyugalmi potenciálját. Az I.b csoport tagjai megrövidítik a repolarisatiót és a QT időtartamát. Az I.c csoportba tartozó gyógyszerek lassítják az ingerület vezetését, ennek következtében kiszélesítik a P-hullámokat és a QRS időtartamát.
A II osztály gyógyszerei a bétablokkolók csoportját alkotják. Számos szapora szívműködéssel, tachycardiával járó ritmuszavar kiváltásában fontos szerepet játszik a szimpatikus idegrendszer. A szimpatikus idegrendszer fokozott tónusa növeli a szívizom pacemaker aktivitását, és csökkenti a refrakter (nem ingerelhető) periódust – ez utóbbi a reenrty típusú tachycardiák keletkezését segíti elő. (Az ingerület ilyenkor a szívizom kisebb vagy nagyobb területén körbe-körbe mozog, és nagy frekvenciával ingerli a szívizomzatot. Ezt a jelenséget az ingerület körmozgásának hívják.)
A III csoportba tartozó gyógyszerek az akciós potenciál, ezen belül a refrakter periódus időtartamát növelik.
A IV csoportba azok a gyógyszerek tartoznak, amelyek a kalciumionok áramlását lassítják, és csökkentik az ingerület haladásának sebességét az atrioventricularis (A-V) csomóban.
A pitvarfibrilláció kezelése
A jelenleg leginkább használatos gyógyszerek az aspirin és az acenocumarol (Syncumar). Ezek (különböző módon és mértékben) gátolják a véralvadást, ezáltal csökkentik a pitvarfibrillációs betegségek stroke rizikóját. A pitvarfibrilláció kezelése fontos lehetőséget teremt a stroke rizikójának csökkentésére. A nagy stroke-rizikójú betegek esetében más kezelésben részesülhetnek. A véralvadásgátló kezelés veszélyét jelenti az esetleges vérzés vagy fekély kialakulása. Ebből a szempontból különösen a 75 éves kor feletti betegeket kell gondosan megvizsgálni.
A Wolff-Parkinson-White-szindróma (WPW) kezelése
Tünetmentes betegek esetében általában nincsen szükség semmiféle kezelésre. Azok a betegek azonban, akiknél tachycardiás tünetek ismétlődnek, többnyire kezelésre szorulnak. A gyógyszeres kezelés azonban nem mindig hatásos. Ilyenkor alapos elektrofiziológiai kivizsgálás szükséges, melynek során felmérik az elektromos impulzusok (ingerület) terjedését a szívben, ennek eredménye alapján pedig radiofrekvenciás katéteres ablációval elpusztítják a kóros, járulékos ingerületvezető köteget. Ezáltal megszűnnek a szívdobogásos rohamok, és gyógyszert sem kell többet szedni. Az, hogy valakit gyógyszerrel, vagy radioablációval kezeljenek, számos tényezőtől függ, így például a tünetek súlyosságától és gyakoriságától, a rohamok várható sűrűségétől és nem utolsósorban attól is, hogy melyik megoldást részesíti előnyben maga a beteg.