Klimax

Ok:
Sok ötven év körüli nőnek megkeseríti az életét, hogy nehezen tud elaludni, és az éjszaka folyamán többször felébred. Bár korábban úgy aludtak, mint a bunda, mostanában félnek az estéktől – mesélik. Tudják, hogy jön a hánykolódás, a forgolódás az ágyban. Gyakran erősen meg is izzadnak, és reggel kimerülten ébrednek.
Az idősebb korban fellépő alvászavar, a fáradt ébredés, a rossz álom, az éjszakai izzadás a klimaktérium egyik tünete is lehet. Ezért ilyen panaszok esetében mindenekelőtt a családorvost vagy valamelyik klimax-rendelést kell felkeresni, ahol ezekre a tünetekre megfelelő gyógymódot javasolnak.
Az elalvás zavarai azonban többnyire lelki ok miatt lépnek fel. Vannak, akik nem tudják este ellazítani magukat, még éjjel is “készenlétben” állnak: nem képesek a nap terheit időlegesen félretenni. Mások nem bírják elviselni, ha nem tudnak mindenről, ha nem gyakorolhatnak uralmat önmaguk és környezetük felett. Ismét másokat valójában belső félelmeik – elsősorban halálfélelmük – tartanak vissza öntudatuk elengedésétől. S végül, de nem utolsósorban az estétől és az alvászavaroktól való félelem ördögi körként önmagát ismétli és gerjeszti. Így lesz egy idő után a lefekvés és az alvás a pihenés időszaka helyett – kötelező nyűg és teher.

Kezelés:
Séta, relaxáció, álomnapló…

Jótékonyan szokott hatni egy kiadós esti séta, megnyugtató zene hallgatása, valamint az izgatószerek (kávé, tea, kóla stb.) késő délutáni és esti mellőzése. Használható a következő nap elintézendőinek lejegyzése egy cédulára, ún. álomnapló vezetése és a nyugodt elmélkedés az álmokról.

Lefekvés után relaxációs gyakorlatokat is végezhetünk, és azt is tudomásul vehetjük, hogy nem kötelező rögtön elaludnunk. További módszerek: szembenézés a félelmeinkkel, bizalom saját alvásunkban, hogy semmi rossz nem fog velünk történni, reggel újra ébredünk és folytatjuk megkezdett teendőinket.

Altatószert viszont csakis orvosunk tanácsára és ellenőrzése mellett szedjünk, azt is a lehető legrövidebb ideig!

Feuer Mária
pszichopedagógus
Forrás: Patika Magazin

Nyitvatartás

  • Hétfő-Péntek: 8.00-17.30
  • Szombat: 8.00-12.30
  • 5540 Szarvas, Eötvös u. 44.

Akciók

gyongypatika

Ügyelet

Május 2-8-ig Borostyán Gyógyszertár
Május 9-15-ig Gránátalma Gyógyszertár
Május 16-22-ig Szirony Gyógyszertár
Május 23-29-ig Pingvin Gyógyszertár

Tovább >>>