Szívbelhártya-gyulladás

Ok:
Jelen ismeretek szerint a betegség első lépésében a véráramba került kórokozók megtapadnak a szívbelhártyán, majd itt szaporodásnak indulnak. Ebből adódóan kialakulásában két tényező játszik fontos szerepet: egyrészt olyan állapotok, hajlamosítanak rá, melynél kórokozó juthat a véráramba, így például fogászati kezelés, bizonyos sebészeti beavatkozások, vénás kanülök vagy az intravénás kábítószer-használat; másrészt olyan szívbetegségek, melyek a normálistól eltérő, úgynevezett turbulens véráramlás útján növelik annak esélyét, hogy a kórokozók a szívbelhártyán, illetve a szívbillentyűkön megtelepednek. Ilyen állapot lehet a műbillentyű beültetés utáni helyzet, veleszületett, illetve a felnőttkorban kialakuló szívbillentyű-betegségek. Igen gyakran azonban a beteg kórtörténetében nem szerepel semmiféle műtéti beavatkozás, ilyenkor például akár a fogmosáskor keletkező mikro-sérüléseken a véráramba jutó kórokozók is lehetnek a betegség kiváltói.

A különböző kórokozók más-más arányban felelősek a műbillentyűvel élők szívbelhártya-gyulladásáért, mint az eredeti (natív) billentyűvel élők endokarditiszáért. A leggyakoribb kórokozók a különböző Streptococcusok és Staphyloccusok, Enterococcusok, bizonyos fajta úgy nevezett Gram-negatív baktériumok. Ritkán nem a baktériumok közé sorolt, de igen hasonló kórokozók is okoznak endokarditiszt. Néhány százalékban különböző gombafajok, elsősorban a Candida tud szívbelhártya-gyulladást okozni.
Tünet:
A tünetek közt első helyen a láz szerepel, azonban ez hiányozhat is, főképp idős és egyéb súlyos krónikus betegségben szenvedőkben. Izom- és ízületi fájdalom gyakran fordul elő. Hidegrázás, fogyás, verejtékezés lehet jelen. A bal szívfélben lévő fertőzött növedékből (vegetáció) a vérárammal elsodródó darabok az agyban változatos neurológiai eltéréseket (például végtag-gyengeséget, bénulást, beszéd-, illetve látászavart) tudnak okozni. Agytályog, agyhártyagyulladás is kialakulhat, erős fejfájást okozva. Részben egyéb mechanizmuson keresztül vérvizelés alakulhat ki, illetve veseelégtelenség is megjelenhet. Szintén a bal szívfélből szóródó vegetációk a bőrön, a körmök alatt, a talpon, apró, néhány milliméteres bevérzéseket okozhatnak. A bal oldali hasi fájdalom hátterében a lépbe szóródó vegetációk okozta lépinfarktus valamint a megnagyobbodott lép állhat. Hallgatózással a szívbillentyűk elégtelen működése következtében gyakran hallani újonnan megjelenő szívzörejt. Rossz prognózis jele, ha a billentyűk károsodása olyan fokú, hogy az már szívelégtelenség tüneteit okozza Ilyenkor arról van szó, hogy a zárt állapotban lévő billentyűkön visszafelé is jelentős mértékben áramlik a vér. Leggyakrabban fulladás, nehézlégzés, jelentősen csökkent fizikai teljesítőképesség, fáradékonyság, lábdagadás alkotja a tüneteket.

A betegség lefolyásának két típusa gyakran megkülönböztethető: akut, illetve szubakut forma. Előbbiben a láz gyakran magas, a betegség hirtelen jelentkezik, a fent leírt szövődmények, tünetek közül több van jelen. Más esetben a kezdet lappangó, a hőemelkedések visszatérő jellegűek, kevesebb a komplikáció.
Megelőzés:
A betegség megelőzése elsősorban abból áll, hogy ismert szívbillentyű betegség esetén, valamint biológiai, illetve fémből készült szívbillentyű beültetés utáni állapotban, néhány súlyosabb veleszületett szívfejlődési rendellenesség, és úgynevezett hipertrófiás obstruktív kardiomiopatia esetében bizonyos beavatkozásoknál a fertőzések elkerülése érdekében antibiotikumot kell a betegnek kapnia. A leggyakoribb billentyűbetegségek, melyek ide tartoznak:

A kéthegyű szívbillentyű prolapszusa („előreesése”), szűkülete, a nem megfelelő záródásból adódó elégtelen működése, illetve az aorta-billentyű szűkülete és elégtelen működése. Ezen billentyűbetegségek lehetnek korábban lezajlott, rheumás láz, következményei, illetve felnőttkori, korral kialakuló eltérések is.

A megelőzés lényege az, hogy antibiotikum hatására a különböző beavatkozásoknál a véráramba jutó kórokozók elpusztulnak, így nem képesek megtapadni a szívbelhártyán.

A leggyakoribb és legfontosabb ilyen beavatkozások: a foghúzás, a szájsebészeti beavatkozások, a fogínyen történő beavatkozások, foggyökértömés, mandulaműtét, hörgőtükrözés, minden hasi műtét, mely egyben a belek nyálkahártyáját is érinti, a gyomortükrözések azon formája, amikor a nyelőcsőben nyálkahártya-sérüléssel történő beavatkozás történik, valamint az epeutak röntgen-kontrasztanyagos feltöltése. Szintén ide tartozik a húgyhólyag-tükrözés, valamint a prosztataműtét. Fogászati, felső légúti, illetve a nyelőcsőt illető beavatkozásoknál penicillin-szerű antibiotikumot kell adni, amoxicillint, illetve ampicillint. Penicillinallergia esetén clindamycin adható. Alapesetben például 2 g amoxicillin szájon át, a beavatkozás előtt egy órával.

A bélrendszert, nemi, illetve húgyúti szerveket érintő beavatkozások esetén ampicillin, gentamycin, vancomycin, valamint ezek kombinációja szerepel a lehetőségek között. Néha nem csak a beavatkozás előtt, hanem azt követően is adják egy alkalommal.

Nem indokolt azonban az antibiotikum profilaxis használata a pacemakerrel élők esetében.
Kezelés:
A kezelésnek több célja van. Egyrészt a szívbelhártyán, illetve a szívbillentyűkön kialakult vegetációkban kell a kórokozókat elpusztítani. Ezt a célt antibiotikumokkal lehet elérni. Mivel azonban a vegetációkban nincs jelen a – szervezetre egyébként máshol jellemző – érhálózat, ezért a vegetációkba igen nehezen jut be a kórokozók elpusztításához szükséges antibiotikum a hatásos koncentrációban, azaz mennyiségben. Ebből adódik, hogy az egyéb fertőzésekhez képest szokatlanul sokáig, és szokatlanul nagy adagban, szinte mindig intravénásan, többes kombinációban kell az antibiotikumokat adni.

A billentyűk károsodása a vér normális áramlásának és a szívben lévő nyomásviszonyok megváltozását okozza, ezzel a szív normális pumpafunkciójának elégtelenségét hozva létre. A kezelésnek célja ezeknek a hatásoknak a csökkentése. Gyakran a gyógyszeres kezelés nem elég, szívműtétre, a beteg szívbillentyűk cseréjére van szükség.

A kezelésnek további célja, hogy az egyéb szervekben létrejövő károsodásokat sikerüljön kezelni, megelőzni.

Az antibiotikumok közül néhány penicillinszármazék, a vancomycin, gentamycin kerül leggyakrabban alkalmazásra, általában 4-6 héten keresztül. Gyakran naponta hatszor kap a beteg antibiotikumot. Ha nincs jelen jelentős szövődmény, a beteg láztalan, jó az együttműködése és adottak rá a feltételek, ambulánsan is be lehet fejezni a kezelést. Ez vagy azt jelenti, hogy szakképzett személy otthonában adja be a gyógyszert, vagy hogy az injekciókra bejár a kórházba.

Azt, hogy az antibiotikus kezelési sémák melyikét alkalmazzák, több tényezőtől függ. A legfontosabb a vérből vett tenyésztési lelet eredménye, a mintából kitenyészett kórokozók fajtája, illetve az, hogy ezen kórokozók a laboratóriumi körülmények között mely antibiotikumokra érzékenyek. A beteg esetleges antibiotikum érzékenysége szintén befolyásolja a kezelést.

Szívműtétre akkor kerül sor, ha a megkezdett kezelésnek nem látszik megfelelő eredménye, ha a billentyűbetegség miatt súlyos szívelégtelenség alakul ki, ha a billentyűn kialakult fertőzött növedékből (vegetáció) ismételten agyi, vagy más szervet érintő embolizáció – idegentest okozta érelzáródás – jelentkezik, ha ultrahanggal vizsgálva a vegetáció nagy és esetleg elmozdulhat (tehát fennáll a leszakadás veszélye), ha olyan kórokozó – valamilyen gombás fertőzés – felelős a tünetekért, melyekre nincs kellően hatékony kezelés, illetve, ha átmeneti javulás után ismét rosszabbodnak a tünetek.

Nyitvatartás

  • Hétfő-Péntek: 8.00-17.30
  • Szombat: 8.00-12.30
  • 5540 Szarvas, Eötvös u. 44.

Akciók

gyongypatika

Ügyelet

Május 2-8-ig Borostyán Gyógyszertár
Május 9-15-ig Gránátalma Gyógyszertár
Május 16-22-ig Szirony Gyógyszertár
Május 23-29-ig Pingvin Gyógyszertár

Tovább >>>